Varázslatos gyakorlósorozat
A Maxim Könyvkiadó Kft. tisztelettel meghívja Önt és tanító szakos kollégáit a Varázslatos helyesírásunk, szöveges számoló, számoló és környezetismeret című kompetenciaalapú gyakorlósorozatok bemutatójára.

A bemutató után a kiadó minden kiadványa megtekinthető és segédtankönyveink a bolti árhoz képest 30%-os kedvezménnyel megvásárolhatóak (a studio d német nyelvi tankönyvcsalád elemeit és az Út a tudáshoz sorozatunk köteteit iskolai áron tudjuk biztosítani). Vendégeinket a könyvismertető után büfével várjuk.
Jelentkezését a jelentkezes@maxim.co.hu címre várjuk név, iskola, város, illetve az ajándékkönyv pontos címének feltüntetésével. Ha egy iskolából többen is eljönnek, kérjük, az összes nevet sorolják fel, illetve jelezzék azt is, hogy a Varázslatos gyakorlósorozat bemutatóján szeretnének részt venni.
Más helységből érkezők a tömegközlekedési útiköltségüket a jegy bemutatásával levásárolhatják a kiadó kiadványaiból válogatva.
Minden kedves résztvevőnek ajándékba adunk egy általa kiválasztott kötetet a sorozatból, ennek címét kérjük a jelentkezéskor megírni.
A következő kötetekből választhatnak:
Varázslatos szépírás 1. évfolyam (MX-390)
Varázslatos helyesírásunk 2. évfolyam (MX-391)
Varázslatos helyesírásunk 3. évfolyam (MX-392)
Varázslatos helyesírásunk 4. évfolyam (MX-393)
Varázslatos helyesírásunk 5. évfolyam (MX-394)
Varázslatos helyesírásunk 6. évfolyam (MX-395)
Varázslatos számoló 1. évfolyam (MX-399)
Varázslatos számoló 2. évfolyam (MX-400)
Varázslatos számoló 3. évfolyam (MX-401)
Varázslatos számoló 4. évfolyam (MX-402)
Varázslatos szöveges számoló 2. évfolyam (MX-408)
Varázslatos környezetismeret 1. évfolyam (MX-415)
Amennyiben jelentkezéskor nem adják meg a konkrét könyvcímet, úgy kiadónk a Varázslatos számoló 1. évfolyam című kiadványt adja köszönetképpen. A helyszínen változtatási kérést nem áll módunkban elfogadni.
Üdvözlettel:
Timár Norbert
marketing vezető
Maxim Könyvkiadó Kft.
Helyszínek:
Az iskola nevére kattintva megnyílik az iskola honlapja, az iskola címére kattintva térképen megjelenik a bemutató pontos helyszíne.
Eger, Dobó István Gimnázium, Széchenyi u. 19.
2011. november 7. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Szekszárd, Garay János Gimnázium, Szent István tér 7-9.
2011. november 8. 15 óra
Előadó: Kocsis Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Kiskunfélegyháza, Móra Ferenc Gimnázium, Kossuth Lajos utca 9.
2011. november 9. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium, Bajcsy-Zsilinszky utca 17.
2011. november 10. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Szolnok, Szolnoki Műszaki Szakközép- és Szakiskola Pálfy-Vízügyi Tagintézmény, Tiszaparti sétány 2-3.
2011. november 14. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Kecskemét, Katona József Gimnázium, Dózsa György út 3.
2011. november 15. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Szeged, Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának Interaktív Természetismereti Tudástára, Boldogasszony sugárút 6.
2011. november 16. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Debrecen, Fazekas Mihály Gimnázium, Hatvan utca 44.
2011. november 17. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Miskolc, Földes Ferenc Gimnázium, Hősök tere 7.
2011. november 21. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Budapest, Arany János Általános Iskola és Gimnázium, XII. kerület Meredek utca 1.
2011. november 22. 15 óra 30 perc
Előadó: Kocsis Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Pécs, PTE Deák Ferenc Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola, Őz utca 2.
2011. november 23. 15 óra
Előadó: Bácsi János
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Szombathely, Kanizsai Dorottya Gimnázium, Aréna utca 10.
2011. november 24. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Nyíregyháza, Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium, Széchenyi utca 29-37.
2011. november 28. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Tatabánya, Árpád Gimnázium, Fő tér 1.
2011. november 29. 15 óra
Előadó: Kocsis Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Veszprém, Lovassy László Gimnázium, Cserhát lakótelep 11.
2011. november 30. 15 óra
Előadó: Bácsi János
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimnázium, Rákóczi Ferenc utca 30.
2011. december 01. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Budapest, Széchenyi István Gyakorló Kereskedelmi Szakközépiskola, VIII. kerület Vas utca 9-11.
2011. december 05. 15 óra 30 perc
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Dunaújváros, Széchenyi István Gimnázium, Dózsa Gyögy út 15/a.
2011. december 06. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Salgótarján, Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola, Arany János út 12.
2011. december 07. 15 óra
Előadó: Bácsi János
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Győr, Krúdy Gyula Gimnázium, Két Tanítási Nyelvű Középiskola, Idegenforgalmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola, Örkény István utca 8-10.
2011. december 08. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Békéscsaba, Vásárhelyi Pál Szakközépiskola és Kollégium, Deák utca 6.
2011. december 12. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Baja, III. Béla Gimnázium, Szent Imre tér 5.
2011. december 13. 15 óra
Előadó: Bácsi János
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Székesfehérvár, Vasvári Pál Gimnázium, Prohászka Ottokár utca 71.
2011. december 14. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)
Sopron, Széchenyi István Gimnázium, Templom utca 26.
2011. december 15. 15 óra
Előadó: Dr. Enginé Molnár Csilla
►Jelentkezem! (csak telepített levelezőprogrammal működik)






.jpg)















