2012. február 22.
Magyar English Deutsch
 
Tematikus feladatgyűjtemény fizikából (megoldásokat tartalmazó CD-melléklettel) (MX-365)
Csiszár Imre, Dr. Farkas Zsuzsanna, Győri István, Dr. Mező Tamás, Dr. Molnár Miklós, Dr. Nagy Anett

Kiadónk új, színes Tematikus feladatgyűjtemény fizikából című kötetének kreativitást, kognitív gondolkodást fejlesztő, gyakorlatias megközelítésű 1000 szöveges és 300 tesztfeladata elsősorban a tankönyvi ismeretek megerősítését szolgálja, de a kétszintű érettségire való felkészülést is segíti, így éveken keresztül, folyamatosan használható. A feladatokat öt fejezetbe csoportosítottuk, és az egyes alfejezeteken belül nehézség szerint rendeztük sorba. Azt is jelöltük, hogy mely feladattípussal találkozhatnak a tanulók a közép-, illetve az emelt szintű érettségin, sőt néhány feladat a legtehetségesebb diákok számára jelent kihívást. A kötet végén minden szöveges feladat végeredménye megtalálható. A kötethez tartozó CD-melléklet tartalmazza a feladatok mintegy felének részletes megoldását, a tesztek végeredményét, valamint fejezetenként egy-egy interaktív tesztfeladatsort is. Nehézség szerinti differenciált felépítése miatt alkalmas tanórai használatra, házi feladatok kijelölésére, önálló gyakorlásra, korrepetálásra és tehetséggondozásra egyaránt, de dolgozatfeladatok is választhatók belőle.

A kötet iskolai ára 2.980,- Ft, melyet minden iskola és pedagógus részére biztosítunk. A honlapon történő rendelés esetén bejelentkezést követően a kiadvány ezen az áron rendelhető.

ISBN: 9789639624986
Oldalszám: 308
Méret: B/5
OM engedélyszám: AK/824-14/2011
Bolti ár: 3 950,- Ft
Kedvezményes ár: 3 555,- Ft

 

Válogassatok az érettségire és nyelvvizsgára felkészítő köteteink közül! Számos kiadványt találhattok, melyek segítségetekre lesznek a gyakorlásban, a tudásotok elmélyítésében.

Útiszótáraink hasznos útitársai lehetnek a világ bármely országában. Az útikönyvek leírásaival előre megtervezheti a kirándulások útvonalait, illetve a városnézést.

 

Kellemes és hasznos elfoglaltságot kínálnak a külföldön már nagy sikert aratott regények. A szabadidő izgalmas eltöltésére,

az olvasás megszerettetésére kínáljuk sorozatunkat.

 

Kreatív, kézügyességet fejlesztő hobbikönyvek széles választékát kínáljuk. Lelje örömét egy-egy vidám figura, ékszer vagy kép létrehozásában!

 

Naptáraink megkönnyítik az iskolai adminisztrációt, illetve átláthatóvá teszik mindennapi teendőit.

A GOP-2.2.1-09/1-2009-0361 projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Bővebben

A DAOP-1.1.1/E-10-2010-0090 projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. Bővebben